FN Blog / Fociblog / Ismét közröhej tárgyává tette magát az MLSZ
Nyomtatás Betűméret
Ismét közröhej tárgyává tette magát az MLSZ 2008-05-12 22:46:30
Bár már bő egyhetes téma, de azért nem tudok szó nélkül elmenni mellette. Mi itt a haveri körben mindig nagyon várjuk a soron következő MLSZ ülést. Mer', hogy van utána minden, móka, víg kacagás vagy éppen fejfogdosás. És igen, labdarúgásunk „nagyjainak” ismét sikerült önmaguk paródiáját előadnia.

Szóval ismét MLSZ ülés. Ilyenkor a honi futball vezetői összeröffennek, hogy utat mutassanak a labdarúgókluboknak. Szépen fogy a sajtosstangli meg az ásványvíz, aztán összedugják a fejeiket, és elindulnak, hogy megmártózzanak a hülyeség legmélyebb bugyraiban. Ilyenkor jönnek az eget verő ötletek, amiken aztán a fél ország röhög. Nem történt ez másképp most sem. Megvolt a szokásos ötletbörze, és szokás szerint sikerült a legnagyobb baromságot kiválasztani. Had' idézzem már az MLSZ honlapjáról, annyira szép (egyébként közleményben is megjelent):

„Szintén fegyelmi eljárás indul 24 NB I-es, NB II-es, futsal, illetve női csapatot működtető sportszervezet ellen, tekintettel arra, hogy tetemes, összességében több mint 30 millió forintos tartozásuk van a szövetséggel szemben.”

Na lelkecskéim, ti ott akik beültök ezekre az ülésekre, mi lenne, ha néha gondolkodnátok is egy kicsit? Már ha feltételezhetem, hogy van ott még valaki akinek megy ez a bonyolult biológiai folyamat. Lehet, hogy nem ártana meg a nagy sajtosstangli majszolás közben. Mert, hogy nagyjából két héttel ennek előtte adta meg a zseniális licencadó testület a zöld utat minden elsőosztályú pályázónak. Azt meg ugye nem kaphatja meg az a klub aminek adóssága van. Legalábbis a szabályok szerint. Na jó tudom, az MLSZ és a szabályok. Az kb olyan, mintha Bin Ladent akarnám összehozni a Nobel békedíjjal.

Szóval tessék már úgy csinálni, hogy ha már fű alatt, sunda-bundán intéződnek a dolgok, akkor legalább arra figyeljenek oda, hogy két hétre rá meg ne buktassák már le magukat. Ha egyszer azt mondják, hogy mindenki tiszta, nincs adósság, épp minden überfrankó, mehet mindenki az Nb1.-be, akkor utána ne tessenek már bejelenteni, hogy még az MLSZ-nek is tartoznak.

No de nem csak ez a gond ám, bár már ez is elég ciki lett így.
A futball vezetés már időtlen-idők óta tartozik a kluboknak, például a helyezési pénzekkel is. A közvetítési díjakat meg, hát fogalmazzunk úgy, elég érdekes körülmények között happolták el a klubok elöl. Na most azt már talán képtelenség lenne nyomon követni, hogy konkrétan melyik klubnak mivel tartoznak „odafentről”, de például az Újpest Fc nemrégiben jelezte, hogy még mindig nem kapták meg a múlt szezonból járó 25 millió Ft+ÁFA, tehát 30 millió Ft helyezési prémiumot. Próbáltak is valamiféle perbe fogni, de mivel akkor még éppen javában zajlott a licencbohózat, jobbnak látták ha inkább csendben tűrnek. Nos, hogy a többiek esetében kinek mennyivel tartoznak „odafentről” azt a jótékony homály fedi. Viszont azért is érdekes ez, mert ezek szerint van olyan klub -állítólag nem is egy- akinek egymagában többel tartoznak „odafentről”, mint amennyivel a megfenyegetett klubok összesen tartoznak. Ami így azért elég vicces. Először tessék talán kifizetni a kluboknak a járandóságaikat, nem elmismásolni a közvetítési díjakat és csak utána követelőzni. Mert így...

Szóval olyan ez, mintha lenne egy banknál egymillió forint adósságom, bemennék a bankhoz és nyitnék egy folyószámlát amin elhelyeznék 100.000 Ft-ot, aztán másnap elkezdenék azzal fenyegetőzni, hogy beperelem őket, mert tartoznak nekem.
Hát elég vicces lenne, nem?

Ajánló:

Angliában eldőlt, az olaszoknál futnak még

Meccs közben kezdtek sztrájkba a játékosok, meglepő videó

Chelsea alkalmazottak támadtak Manchester játékosokra, videón az elképesztő botrány



Cimkék: mlsz, magyar foci, hülyeség
45 szavazat alapján

Mi a véleménye a bejegyzésről?

Nagyon gyenge   Nagyon jó

Hozzászólások

6. kerék 2008-05-23 23:44:20
sziasztok!
diogenes! mi bajod a fradival(nem fagyi)?hiszen "ti nem is az nbII-ben szerepeltek.(szerepeltek?)
egy bajod van néked.. és most itt nem is folytatnám.
ui.ez a blog megint nem a fradiról iródott, akkor miért kell .....wazze"........
üdv. kerék
5. totya 2008-05-15 19:56:28
"Aki jobban tudná csinálni, indítson egy bajnokságot."
Aki ennyire gyökér a témához, miért szól hozzá?!" :-)))
4. Diogenes 2008-05-14 12:19:21
Nos, az MLSZ azóta lett fekete bárány, amióta a Fagyit kizárták az NB-I-ből. Ez nem fóbia, hanem tény. Azóta itt a Kisteleki már volt minden, csak ember nem.
Az MLSZ-t az a csapat aki az általa működtetett bajnokságban indul, elfogadja döntéshozónak. A világon mindenhol így van: aki a Forma-1-ben indul, az az ottani szabályok szerint versenyez, vagy új sorozatot indít.
Engem nem érdekel Kisteleki személye, sem az MLSZ vezetősége. Tőlem maradhatnak, vagy le is mondhatnak, de akkor is lesz egy vezetés és akkor is lesznek szabályok.
Ja, és persze akkor is lesznek olyanok, akik a kákán csomót keresnek.
Apropó! Tudjátok, hogyan kell a kákán csomót keresni? Megmondom: Meg kell venni olcsón és el kell adni drágán. ;-))
3. közepesteleki 2008-05-13 19:45:38
monnyjon le!!!!!!!!!!! :))))
2. Noti 2008-05-13 16:00:22
Na hát betegesnek inkább a te Fradi fóbiádat érzem. Nem tudom, hogy kerül most itt ismét elő a Fradi? Mi köze ennek az egésznek a Fradihoz?
Egyszerűen csak vannak ebben az országban olyanok akik látják, hogy mi zajlik a magyar fociban Kistelekiék érkezése óta. Talán nem véletlen, hogy szponzorok egész sora menekült el az MLSZ környékéről...
1. Diogenes 2008-05-13 15:49:46
Egy picit már beteges ez az MLSZ-ellenesség. Jó, tudom, hogy az FTC ismét pofára esett, de ez már a Szövetségtől függetlenül is így van. Elég az FTC csapatát és szurkolóit látni, hogy tudjuk, nem fognak hiányozni senkinek.
Az MLSZ-t szapulni csak pótcselekvés. Aki jobban tudná csinálni, indítson egy bajnokságot.

Szóljon hozzá!