FN Blog / Fociblog / Európa messze van
Nyomtatás Betűméret
Európa messze van 2008-03-29 08:00:00
Csemegéztünk egy kicsit a Bundesliga licencfeltételei között. Csak úgy összehasonlításképp, hogy megy ez ott és, hogy megy nálunk. Be kell vallanunk, a magyar bajnok még a német harmadosztály feltételeit sem tudná teljesíteni...

Tudtuk már elég régóta, hogy a német és a magyar bajnokság nincs egy súlycsoportban, sem a színvonalát, sem a hátterét tekintve. Viszont azt azért elképedve néztük, hogy a magyar elitcsapatok még a Bundesliga harmadosztályában sem indulhatnának el jövőre. Már az elején megjegyzendő, a német harmadik vonalban az első-, és másodosztályhoz hasonlóan profi klubok szerepelnek. A következő idénytől csak az a csapat indulhat a „Bundesliga 3-ban”, amely rendelkezik legalább tízezer férőhelyes, villanyvilágítással ellátott stadionnal. Nem egy nb1-es klubnak már ez is feladná a leckét. Debrecenben például nemhogy a nyolcezres stadiont nem tudják „lecserélni”, de már időtlen idők óta nem működik az eredményjelző tábla sem. És a hírek szerint nem is fog még egy ideig. Pedig arról a Lokiról beszélünk ami zsinórban nyeri a bajnoki címeket, és az ország jelenlegi kirakatcsapatának tartjuk. Talán megérdemelnék azt a stadiont...

Visszatérve a német harmadosztályhoz... Minden stadionban belső videókamera rendszernek kell lennie, valamint minden helyszínnek rendelkeznie kell egy olyan rendszerrel is amellyel meghatározható a pontos nézőszám. Egymástól elkülönített bejáratot és parkolóhelyet kell biztosítani a hazai és a vendégdrukkereknek. Sőt a 2010-es szezontól minden harmadosztályú klubnak rendelkeznie kell saját utánpótlás nevelő akadémiával.

A szurkolók kiszolgálásáról annyit, hogy a német szövetségnek külön ellenőrei vannak akiknek az a feladata, hogy a stadionokat járva ellenőrzik a kiszolgálóhelységek állapotát vagy éppen a biztonsági szolgálat munkáját. Na nem mintha az ottani szurkolóknak túl sok okuk lenne panaszkodni... Nálunknál szerencsésebb futballnemzeteknél már rég felfogták, hogy a bevétel a szurkolóból van. Nem csak az eladott jegyek által. A szponzor sem a klubvezető két szép szeméért hozza a pénzt, elvárja, hogy ne üresen kongó stadionban legyen kint a reklámtáblája. Nálunk inkább csak mint valami szükséges rosszként tekintenek arra a maroknyi szurkolóra akik még kitartanak a magyar foci mellet az azt körülvevő áldatlan állapotok ellenére.

Van bő 50 év előnyük, jó lenne egyszer utolérni őket. Egyelőre azonban, bármennyire fáj is ezt kimondani, Európa messze van.


Cimkék: világfoci, bundesliga
26 szavazat alapján

Mi a véleménye a bejegyzésről?

Nagyon gyenge   Nagyon jó

Hozzászólások

6. Noti 2008-04-05 13:46:24
Nos igen, nyilván számtalan összetevője van a dolognak. Egy komoly tulajdonosi kör kialakulása nélkül nem működik a profi foci, ez egyértelmű. Amíg a klubvezetők nem a saját pénzükkel "játszanak" addig nem annyira érdekeltek az eredményességben. Ezért jó, hogy előkerülnek szép lassan olyan emberek akik betesznek 1-1 klubba és követelnek cserébe. Minél több ilyen ember lesz annál előbb indulhat meg valami idehaza is.
Egyébként a "nem kell sok pénz"-t természetesen nem úgy értem, hogy fillérekből is lehet jó focit csinálni, hanem úgy, hogy ahhoz nem kellenek euró milliárdok, hogy elkezdődhessen egy csapat felépítése. Nyilván egy Real vagy Barca kaliberű csapathoz óriási pénz kell, de nekünk nem is ez kell, hogy legyen az elsődleges cél. "Kis" (erősen idézőjelbe) pénzből, okosan gazdálkodva el lehet indulni felfelé, aztán ahogy jönnek a bevételek azokat visszaforgatva lépésről-lépésre előre jutni.
5. colomano 2008-04-02 08:24:10
Egyetértek veled, bár lenne pár megjegyzésem.
Szokás szerint :)
Mezey mondta egyszer: "A magyar labdarúgásban a játékosok a legprofibbak. Ők azt nyújtják, amit tudnak." Ezzel az egy mondatával egyetértek. Az ugye más kérdés, hogy a magyar játékosok tudása mire elegendő? De ezért már ne rajtuk verjük el a port. Őket ennyire tanították meg a "szakemberek". A "milliós" fizetéseket sem fenyegetések útján csikarták ki. Bár ezek a milliós fizetések is csak nagyvárosi legendák körébe tartoznak. Sok helyen hónapok óta nem kapnak fizetést. De persze a szurkolót ez abszolút nem érdekli, bár kíváncsi lennék ő hogyan dolgozna a munkahelyén, ha nem kapna fizetést. Na de ez más téma. A magyar labdarúgás vezetői szinten bűzlik. Amíg nem lesznek olyan tulajdonosok - tisztelet a kivételnek - akik a saját pénzüket teszik bele, addig nem is várjuk el fejlődést. Erre nekem legjobb példa az ETO. Sokszor hazabeszélek mi? Ez van, de legalább nem más tollával ékeskedem. Nos nézzük. Tagja vagyok az ETO-nál működő Internetes-klubnak. Ez a klub - igazából klubocska, 4-5 fő alkotja - bizonyos időközönként összejön az egyesület ügyvezető-igazgatójával. vezetőedzőjével, kommunikációs vezetőjével, néha egy-két játékos is betéved. Itt kötetlenül, tegeződve mindenkivel beszélhetünk mindenről(!). Ez a mindenről azért fontos, mert olyan dolgokat tudunk meg az ETO belső életéről, amit még az külvilágnak, újságíróknak sem mondanak el. Nálunk a játékosok minden hét keddjén mehetnek a kasszához felvenni a prémiumot (én örülök neki, hogy mostanság sokszor). A szerintem magyar szinten remek szakmai munka mellett ez is kell, hogy az ETO, azt nyújtsa ebben a bajnokságban, amit nyújt. Nagyon sokat számít a háttér. Pénzügyi, szakmai, infrastruktúrális. Győrben most minden adott a sikerekhez. Igazából már csak a nézők hiányoznak, akiket sikerült elkergetni a pálya mellől. De ez megint más téma. Úgyhogy igen is kell a pénz, de remek szakemberek, igazi tulajdonosok is kellenek az előrelépéshez.
4. Noti 2008-04-01 21:19:18
Nos akkor fél szemmel a meccsre koncentrálva.
A pénz, bár lényeges, azért nem minden. Persze egy Real szintű csapathoz nagy pénz kell ez egyértelmű. De ez azért nem csak pénzkérdés. Annyi pénz azért bőven van a magyar fociba amiből meg lehetne indulni, ha jó helyre kerülne. Aztán ha elkezdene nőni a színvonal akkor a bevételek is nőnének. Csak éppen hová megy el a pénz? Nulla értékű sztárocskák zsebeibe. Miért kell egy teljesen nulla játékosnak havi millión felül keresnie? És mindezért még csak teljesítenie sem kell. Óriási baj volt az elmúlt években, hogy nem volt semmiféle teljesítménykényszer. Úgy kötötték a szerződéseket, hogy nagy lóvé a havi fix, meg némi pénz a prémium. Mi lett az eredménye? A játékos tojt az egészre, a nagy lóvé mindenképp megvan, a pont prémium vagy helyezési pénz meg vagy meglesz vagy nem, az úgyis csak aprópénz.
Mindeközben a klubok meg egyre lejjebb csúsztak, csőd közelbe kerültek, semmi másra nem volt pénz. Az utánpótlás elhanyagolódott, mert oda már nem jutott lé.
Nagyszerű példa erre a reorganizációs hitel esete. Bekerült 3.2 milliárd az nb1.-be. Elvileg azzal a megkötéssel, hogy infrastruktúrális fejlesztésekre és az utánpótlásra kell fordítani. Mi történt vele? 600 millióval nem is tudnak elszámolni Kistelekiék. Az eltűnt. Egy részéből a marketingjogokat rakták rendbe. A többi ment a klubokhoz, azok meg felélték. Magyarul fejlesztések, utánpótlás helyett az is ment szépen a játékosok zsebeibe, a nagy semmi teljesítményért. Ez így nem működik.
Szóval azért itt nem szerencsés ezt úgy leegyszerűsíteni, hogy kevés a pénz. Miért, ha ötször ennyit adnak egy-egy játékosnak akkor gyorsabban fog futni? Jobban fog cselezni?
Szemléletváltás kell. Jó pénzt csak jó teljesítménnyel lehessen keresni. Akkor muszáj lesz egy kicsit hajtaniuk. Nőni fog a színvonal, több lesz a néző, több lesz a szponzor... Ez így működik mindenhol.
Az osztrák és a belga bajnokságot ne is említsük egy lapon a magyarral, annak ellenére, hogy ott sem játszanak világsztárok (csak jó és hajtós játékosok).
A Bundesliga3 úgy jött fel, hogy kb azzal a feltételrendszerrel van egy szinten a magyar (vagy azzal sem).
De mint írtam a végén, nekik van 50 év előnyük. Hasráütésre írtam az ötvenet, ott kb annyival előbb kezdődött meg a profizmus, mint nálunk. Ott már nem csak tömik a játékosok zsebét hanem elvárják a teljesítményt is cserébe, ez a nagy különbség.
3. colomano 2008-04-01 10:53:24
Ok, várom :)
2. Noti 2008-03-31 22:21:09
Colomano!

Na majd ehhez én is teszek hozzá, holnap. Ma már nincs rá energiám, túl hosszú lenne.
1. colomano 2008-03-31 09:21:17
Hogy is mondta Puskás Öcsi?
"Kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci." S mindezt 50 éve?! Ilyen egyszerű ez kérem. Nem lehet, s nem is szabad összehasonlítani, két nem azonos feltételrendszerrel megáldott közeget. Az ETO, az Újpest, Nyíregyháza és folytathatnám a sort, is minden évben ott harcolna a BL-ben, ha annyi pénzből gazdálkodna, mint a nyugati klubok. S ez igaz ellenkezőleg is. Ama híres nyugati klubok sehol sem lennének 1-2 millió €-s költségvetéssel. Ilyen egyszerű ez. S uraim a német 3. osztály meg kit érdekel? Hiába van remek feltétel, ha kutyaütők játszanak ott. Attól még nem lesz jobb a foci. Sőt az állítólag évekkel elöttünk járó Ausztriában, Belgiumban is kutyaütők játszanak. Áradozhat nekem itt Urbán Flóri, hogy miket látott kint Belgiumban, ugyan kérem. Egy híres , osztrák, belga labdarúgót említsetek a jelenből. De vajon miért szabnak ilyen feltételek ott? Mert megtehetik, a klubok meg azt tehetik meg, hogy úgymond röhögve teljesíttik - itt utalok vissza a pénzre... Nálunk még csak 1-2 milliárdos gondolja úgy, hogy a labdarúgás üzlet is lehet, ha komolyan csinálják. De azért ne felejtsük el, ők még csak Ft-milliárdosok. Akik már a fazék közelében ülnek - többek közt román, orosz és ukrán klubok tulajdonosai - azok pedig €-milliárdosok. A két pénznem közti árfolyam-különbség az alapja a nem azonos feltételrendszernek, annak, hogy már a rajtnál hátrányból indulunk.

Szóljon hozzá!