FN Blog / Fociblog / Meglepetések
Nyomtatás Betűméret
Meglepetések 2011-12-08 17:34:30
Nem is kicsikkel ért véget a Bl-csoportkör

Igazság szerint, figyelembe véve a csapatok teljesítményét, már a zárókör előtt benne volt a levegőben a „meglepetésszag”. Ettől függetlenül, gondolom én, viszonylag kevesen hitték el, hogy bizony manchesteri csapat nélkül rajtol tavasszal a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza. Márpedig ez történt és azt hiszem, ez eddig az év bombameglepetése, már ami az európai kupaporondot illeti. Hol van már az az időszak, amikor Manchesterben házi Bl-döntőről álmodoztak a City és a United szurkolói... Időben ugyan nincs olyan messze, hiszen néhány hónapja (vagy pár hete) még mindkét fél bizakodott abban, hogy akár ez is összejöhet. Tegnap eldőlt, ez már csak legfeljebb a következő kiírásban jöhet össze.

Azt hiszem, a csoportbeosztások kisorsolása után egyöntetű vélemény volt a futballbarátok részéről, hogy a C jelű csoportból Manchester United, Benfica továbbjutás várható (és valószínűleg ebben a sorrendben), a Basel feltehetőleg megszerzi a harmadik helyet, a Galati meg feltehetően a futottak még kategóriát képviseli majd ebben a négyesben. A Benfica hozta is a papírformát, csoportelsőként jutott tovább, a Galati sem tért el az előzetes elgondolástól, nulla ponttal zárta a csoportküzdelmeket. Viszont a Manchester és a Basel, nem kis meglepetésre végül is „helyet cserélt”. Az angolok csak a harmadik helyet szerezték meg, a svájciak tavasszal is ott lesznek a legrangosabb európai kupasorozat küzdelmeiben. És persze érdemes feltenni a kérdést, érdemel-e továbbjutást az a Manchester, ami csak a Galatit tudja legyőzni a csoportjában? Nyilván nem nagyon. A román kiscsapatot oda-vissza 2-0-ra verték, a Benfica ellen idegenben 1-1, hazai pályán 2-2 jött össze, míg a Basel Manchesterben 3-3-at ért el, aztán a visszavágón még ezt a bravúrt is sikerült megfejelniük, mikor is 2-1-re legyőzték az angolokat. Azt hiszem, nehéz lenne azt hazudni, hogy a Benfica mellett nem a svájciak érdemeltek továbbjutást. Nem is teszem.

Az A csoportban is megvoltak a kisebb-nagyobb meglepetések. Nyilván a Bayern továbbjutása speciel nem az. Ez egy bombaerős gárda, magabiztosan nyerték a csoportot, még azt is megengedhették maguknak, hogy a zárófordulóban a tarcsit küldjék a City otthonába. A másik végletet a Villareal képviselte ebben a csoportban. A nem is olyan rég még szebb napokat látott spanyol csapat erejéből mindössze 2 gólra futotta, amivel sem győzelmet, sem döntetlent nem tudtak összebrusztolni, így szégyenszemre nulla ponttal búcsúztak a csoporttól. Ennél azért mindenképp többet vártunk egy spanyol indulótól. Mert így nyugodtan mondhatjuk, hogy ahogyan a C csoportban a Galati, itt a Villareal volt az a csapat, ami nem sok vizet zavart a csoportban. Sok vizet zavart azonban a Napoli csapata, úgy látszik, nekik valahogy elfelejtettek szólni arról, hogy a Manchester City jóval esélyesebb náluk, így aztán az olaszok bemasíroztak a második helyre. Az angoloknak meg maradt az Európa Liga. (apropó manchesteri házi döntő, az EL-ben még összejöhet...) És az olaszok sem érdemtelenül vagy csak „mázlival” jutottak tovább, hiszen a Napoli csak a Bayern otthonában volt kénytelen kapitulálni, a többi meccsén két döntetlen mellett három győzelmet aratott.

Kellemes meglepetést okozott azonban a G csoportban az APOEL. A ciprusi csapat ugyanis megnyerte csoportját. Azt hiszem erre is kevesen gondoltak volna a sorsolás után. Még akkor sem, ha a G csoport azért nem a nagymenők gyűjtőhelye volt. Ott volt azért a Porto, amitől a harmadik helynél azért mindenképp többet vártunk volna, szerintem. De úgy gondolom, a Zenit vagy éppen a Sahtar is magasabban jegyzett csapat az APOEL-nél. Vagy legalábbis eddig az volt. A ciprusiak hazai pályán verték a Portot és a Zenitet (egyaránt 2-1-re), a Sahtartól meg kikaptak, idegenben viszont nem találtak legyőzőre, két 1-1 és egy 0-0 lett a zsákmányuk.

Ezzel aztán némiképp átértékelődött a csoport első-, illetve második helyének értéke is. A csoportelsők ugye egymást nem kaphatják, a csoportmásodikok közül sorsolnak melléjük ellenfelet. Így elméletileg aki csoportelső az elvileg gyengébb csapatot kap, mint aki a második helyen végzett. Ugyanakkor eléggé sanszos, hogy az a csoportmásodik aki most az APOEL-t kapja, nem lesz túl szomorú. Persze az eddigiek alapján ki tudja, akár még megütheti a bokáját...



 


Cimkék: világfoci, bl

Mi a véleménye a bejegyzésről?

Nagyon gyenge   Nagyon jó

Hozzászólások

17. Sreto 2014-05-26 06:37:43
Sziasztok!

Mi lett a bloggal? Miért nincsenek szavazások? Miért állt le a blog?
16. Sóstói Vid 2013-12-02 06:39:31
Gyerekek szavazzunk! Új szavazás! Új tippek! Új erõvel!
Új akarattal!
15. Egy igazi vérbeli faszszopó! 2013-04-13 09:21:04
Menjetek már abba a telebaszott spermafoltos bugyiban lévõ jó kurvaanyátokba! Nóti te is egy elbaszott hülye vagy egy igazi senki,akiben soha nem lehet megbízni! DÖGÖLJ MEG!!!!!!!
14. Nóti 2013-03-30 23:35:40
Leszek!
13. Sperma 2013-02-19 09:47:04
Nóti leszel a köcsögöm?
12. Spenót 2012-11-21 19:28:07
Persze! Gyere bébi hugyozz tele a számat! Hol? Mikor jó neked? Adok cserébe 1tonna technokolt!
Benne vagy?
    1 2 3    Következő 6 »

Szóljon hozzá!