Vagy csak nekem tűnik úgy, nem tudom.

Illetve biztos, hogy nem csak nekem tűnik így a dolog, hiszen a keddi Bl-meccs után is valami hasonlót fogalmaztak meg a stúdióban. Ha nem is szó szerint, de nagyjából az volt a mondanivaló, hogy valami hiányzik a mai Manchesterből, talán a tűz.

Magam is így vélem. Tagadhatatlan, hogy ez egy nagyon jó csapat, erős keret, remek játékosok, kiváló edző (ez utóbbit azt hiszem felesleges is bizonygatni), de valami mégis hiányzik. Valahogy nincs meg az a tűz bennük, ami a Manchestert A MANCHESTER-ré tertte annak idején. Lehet, hogy tévedek, de nekem kicsit az az érzésem, hogy eljött az a pillanat Ferguson mester életében, amikor szembesült azzal a ténnyel, hogy már nem talál semmi motivációt az egészben. Igazából mindent elért a United kispadján, amit ember elérhet. Felült a világfutball trónjára, a klubnál minimum félistenként tekintenek rá, de Anglia-szerte (sőt, Világszerte) hihetetlen tisztelet övezi. Nem is érdemtelenül. Csak hát, ha az ember egyszer felismeri, hogy abban amit eddig csinált, már nem tud előrébb lépni, mert nincs hová előrébb lépni, akkor elszáll a motiváció. Teszi a dolgát, de nincs már kihívás, nincs már az a vágy, amiért tűzön-vízen keresztül menne. Márpedig ha a vezér ereiben nem pezseg a vér, ha nem szórnak villámot a szemei és nem úgy beszél a harcosaihoz, hogy azok a második mondata után már az öltözőajtót rugdossák, mert ki akarnak rontani a pályára, hogy most azonnal elevenen zabálják fel az ellenfelet, akkor az a Manchester már nem az a Manchester lesz.

Emlékszem még arra a Manchesterre, aminek nagyjából tíz éve behódolt a világ. Amivel Sir Alex letette a névjegyét és félistenné vált Angliában. Akkoriban a Manchester volt az, ami mostanában a Barca. A csapat, amitől mindenki rettegett, amit mindenki el akart kerülni, mert „ellenük szinte nincs is esély a továbbjutásra”. Persze egészen más stílusú csapat volt, mint a mai Barcelona, ez eleve adódik a két futballkultúra közti különbségből. Nem annyira a látvány dominált a játékukban, mint inkább valamiféle „nyers erő”, hihetetlen tűz és nyerni akarás. Persze azért nem játszottak csúnyán, ilyent nem állítok, sőt jó is volt nézni őket, de valóban inkább az az elképesztő erő, energia ragadta meg az embert, ami a csapatból áradt. Aminek láttán tízből kilenc ellenfél már a pályára lépéskor összecsinálta magát és a döntetlenben is csak titkon mert reménykedni. És valóban, ha beindult a henger és kellett a gól, akkor csak a Jóisten kegyelmében reménykedhettek a szemközti kapu védői. Olyankor beszorították az ellent a saját tizenhatosára, mintegy polipként körbefonták a kapu előterét és szorították, préselték befelé, míg a szerencsétlen áldozat végül összeomlott.

Jó példa volt erre a Bayern elleni Bl-döntő, '99-ben, ahol a 89. percben még a németek vezettek 1-0-ra, míg a 91. percben már 2-1-es manchesteri előnyt mutatott az eredményjelző. És ami ott történt az utolsó 5-10 percben, az valami félelmetes volt. Olyan iszonyatos nyomás volt a németek kapuján, hogy azt szinte a tévén keresztül is érezni lehetett és azt is, hogy percről-percre nő. Hiába látta az ember, hogy már csak 2-3 perc van hátra, egyszerűen hihetetlennek tűnt, hogy a Bayern megőrizze az előnyét. Azt a nyomást, ami az utolsó percekben volt, már nem lehetett bírni. Hogy szinte még másodpercekre sem lehet megszerezni a labdát, hogy a kivágott labda szinte már a következő pillanatban megint a tizenhatos előterében pattog és jönnek és préselnek és lesik, hogy hol lesz egy pillanatnyi rövidzárlat, amiből megadhatják a kegyelemdöfést. Nem is bírták a németek, a végén két perc alatt kétszer kapituláltak. Pedig azért az a Bayern sem volt éppen piskóta csapat. Meg ugye eleve nehéz elképzelni (pláne 10 évvel ezelőtt nehéz volt elképzelni), hogy egy Bayernt vagy eleve egy német csapatot valaki pont erőben, erőfociban múljon felül és egyszerűen bedarálja őket. Meg azt is nehéz volt elképzelni, hogy egy Bayern vagy eleve egy német csapat mentálisan ne bírja ki a meccset és, nincs rá jobb szó, egyszerűen összeomoljon. Márpedig pont ez történt azon az estén. És akkor láttam olyant, amit német csapattal kapcsolatban sem előtte, sem azóta, hogy több játékos idegileg is összeomlott. A második gól után már a középkezdéshez is nehezen álltak fel, volt aki, például Kuffour, a földön ülve elsírta magát.

Szóval valami most nagyon hiányzik a Manchesterből, az a valami a tűz, az igazi tűz a játékukból. Ma is kiváló csapat, ma is lehet mondani, hogy az európai klubfutball top10-ébe tartoznak, de, hogy a legjobb öt csapat közt nincsenek ott, az azért egyértelmű. És ma már azért közel sem annyira félelmetes ellenfél a Manchester United, mint amilyen tíz éve volt.

Szerintem ez az a szituáció, amikor talán mindenkinek jól jönne egy váltás. A Manchester játékába egy új, motivált edző újra tüzet tehetne. Márpedig az angol csapatok inkább ebből tudnak profitálni, soha nem a latinos futball volt az erősségük. És Ferguson mester is, egy másik csapat kispadján talán újra találna kihívást magának. Mert anélkül nehéz tűzben tartania magát. Lásd Murinho, aki lassan már a fél világot bejárja, mert kitalálta magának, hogy rekordot állít fel, mégpedig azzal, hogy három különböző klubcsapattal is megnyeri a Bl-t. Őt ez motiválja, valószínűleg azért, mert tudja, ha valahol leragadna és eltöltene 10 évet, akkor szép lassan kiégne és belefásulna az egészbe. Ami nem jó.