FN Blog / Fociblog / Londoni balhé
Nyomtatás Betűméret
Londoni balhé 2011-08-09 21:12:57
A dolognak bizony voltak előjelei, nem is kevés és elég vészjóslóak. Neves szociológusok már évek óta kongatták a vészharangot, csak éppen senki nem vette komolyan őket. Bármilyen furcsa is, bizony van köze a focihoz, pontosabban az angol „huligántörvényhez”, mert az volt a melegágya az egésznek...

 

Nyilván már nem sokaknak kell bemutatni a Londonban zajló eseményeket. Lassan már az is képben van, aki eredetileg igyekezett nem tudomást venni az esetről. A rendbontás, mely mára már szinte polgárháborúvá fajult, London egyik szegénynegyedében, Tottenham-ben kezdődött. Aztán már több városrészre is átterjedt. Elvileg azért tört ki a balhé, mert egy négygyermekes apukát tisztázatlan körülmények közt lelőttek a rendőrök. Azért írom, hogy elvileg, mert azt hiszem mindenki érzi, hogy az, ami ma Londonban folyik, messze túlnő már ezen. Nyilvánvaló, ez csak a szikra volt, az utolsó csepp, de senki nem gondolhatja komolyan, hogy ezek a „hirtelen előkerült” és meglehetősen jól szervezett bandák az elmúlt néhány napban alakultak volna. Már csak azért sem, mert az elmúlt években (évtizedekben) szemmel látható volt az angol főváros (és más nagyvárosok) bizonyos kerületeinek „elbandásodása”. Ha másból nem, hát abból, hogy 20-30 évvel ezelőtt még az angol rendőr hagyományosan fegyver nélkül posztolt, aztán szép lassan (bizonyos városrészeken) előkerültek a fegyveres járőrök, és az elmúlt években már eljutottak odáig, hogy az igazi szegénynegyedekben már géppisztolyos járőrökkel is találkozni. Ha másból nem, hát ebből látszott, hogy valami megváltozott.

De mi? Ahhoz, hogy ezt megértsük, vissza kell lépnünk az időben, a '80-as évek végére, '90-es évek elejére. Ez az az időszak, mikor az angol kormány „keresztesháborút” hirdetett a futballhuliganizmus ellen. Az előzmények persze ismertek, bár azt hozzá kell tenni, eléggé elferdített propaganda folyt az angol futballszurkolók ellen. Például az olyan dogmák, melyek szerint százával haltak az emberek, egyértelmű hazugságok. A sokat emlegetett Hillsborough

stadion-béli esetről (95 halott, több száz sebesült) szinte mindenki hallott már, mint az angol futballhuliganizmus rémtettéről, azt azonban kevesen tudják, szó sem volt szurkolói rendbontásról. Sokkal inkább emberi felelőtlenségről és rendezői hiányosságokról. Az történt ugyanis, hogy a rendezők a zsúfolásig megtelt szektorokba több ezer kinn várakozót engedtek be. A kapukon betóduló tömeg előre tolta a bent lévőket, akik szembe találták magukat a kerítéssel...

Ennyi kis kitérő után vissza az angol „huligántörvényhez”. A létjogosultságát nem vitatom, ahogy azt sem, hogy (az első vonalban) eredményt értek el vele, már ami a stadionokat illeti. Ugyanakkor számos szakértő, köztük neves szociológusok, kriminológusok igyekeztek felhívni a figyelmet arra, hogy hosszútávon jó eséllyel üröm vegyülhet az örömbe. Sajnos a véleményük, az eredmények, illetve az eredmények felett érzett örömmámor hatására a rendre a szőnyeg alá söpörtetett. Pedig az évek folyamán egyre vészjóslóbb jelei voltak annak, hogy ezek a vélemények egyáltalán nem megalapozatlanok. Sőt.

Mert mi is történt, mire is akarták felhívni a figyelmet ezek az emberek? Arra, hogy Angliában egy óriási hibát követtek el akkor, mikor úgy kalkuláltak, ha száműzik az erőszakot a lelátókról, akkor az eltűnik az életből is. Pedig ez nem így van. Tévesen hitték, hogy az agresszió a futballból ered, így elég csak eltávolítani a futball környékéről és máris felszívódik. A valóság sokkal inkább az volt, hogy a futball, a futballstadionok a társadalom egyfajta leeresztőszelepei voltak. Olyan helyek, olyan közeg, ahol az egész héten felgyülemlett feszültség levezetődött. Általában üvöltéssel, kerítésrázással, ritkán, egy-egy nagyobb rangadón akár némi tettlegességgel is. De fontos volt, hogy ezek a kollektív „gőzleeresztések”, ha úgy tetszik dühkitörések, előre tudható időpontban és helyszínen következtek be. Ezzel, bármilyen furcsán hangzik is, viszonylag könnyedén kezelhetőek voltak. Ugyanakkor a szerepüket betöltötték, az agresszió levezettetett. A bandázás a hétvégére korlátozódott és a célpontok az esetek zömében kizárólag a rivális csoportok voltak. (kvázi, aki nem akart belekeveredni az nem keveredett és a „dolgos hétköznapokat” nem árnyékolta be a brutalitás)

Az angol „huligántörvény” után a toppcsapatok stadionjaiból szép lassan valóban kiszorult az agresszió, ugyanakkor az életből természetesen nem tűnt el. Hiszen a társadalmi feszültségek továbbra is fennálltak, csak a „leeresztőszelep” tűnt el. Az agresszív, agresszivitásra hajlamos réteg, illetve azok utódai (itt természetesen nem szó szerinti vagy biológiai értelemben vett utódokat kell érteni) ugyanúgy részei maradtak a társadalomnak, csak éppen a „játszóterükről” üldözték el őket. És ahogy az várható volt, ahogy arra többen már idejekorán rámutattak, ez a réteg új „játszóteret” keresett magának. A futballhuligánok ugyan (részben) eltűntek a lelátókról, ezzel párhuzamosan elszaporodtak az utcai huligánok. Jól szervezett szurkolói csoportok helyett jól szervezett utcai bandákba tömörültek, az annak előtte hétvégi agresszió szép lassan a mindennapok része lett, ami nem a stadionokban élte ki magát, hanem városrészeket lepett el. És ami még rosszabb, a célpontja sem korlátozódik kifejezetten a rivális csoportokra, gyakorlatilag mindenki potenciális prédává vált.

Összefoglalva, az erőszak az élvonal stadionjaiból kiözönlött az utcákra, a hétvégékről átkerült a mindennapokra. Elkerülni és harcolni és sokkal nehezebb ellene, hiszen míg húsz éve még pontosan előre tudható volt, hogy mikor és hol csapódik le a felgyülemlett feszültség, addig ma már sem a helyét, sem az idejét nem tudni előre. Senki nem tudja előre, hogy a város melyik pontján csap össze a két rivális banda, azt meg pláne nem, hogy holnap vagy holnapután? Csak azt lehet tudni biztosan, hogy lesz összecsapás, hetente akár többször is. Nyilván ez elsősorban és legnagyobb mértékben a nagyvárosok szegénynegyedeit, munkásnegyedeit érinti, de kétségtelenül tovább terjed. Az angol futball biztos, hogy nyert, kérdés, hogy az angol társadalom nem fizet-e túl nagy árat ezért? Mert, hogy a társadalom viszont bukott az üzleten, az ma már nem kétséges...

Nyilván, ahogy említettem is, a jelenleg Londonban zajló eseményekért nem lehet kizárólag a „huligántörvényüket” okolni. Természetesen számos összetevője van a dolognak. Inkább úgy fogalmaznék, hogy azzal indult el valami, ami most csúcsosodott ki és ért el egy olyan tetőpontra, amit már nem lehet többé szőnyeg alá söpörni. Az angol társadalom, az angol nagyvárosok már évek óta üldögélnek ezeken az időzített bombákon, melyek a bandák elszaporodásával, az elszegényedéssel, a társadalmi-, faji ellentétek kiéleződésével, a felhalmozódott feszültség levezetetlenségével gyakorlatilag önmagukat élesítették. Egészen odáig, míg már elég egy „apró” szikra és elkerülhetetlen a robbanás. Nyilván itt az apró erősen idézőjelben értendő, hiszen egy ember lelövése egyáltalán nem apróság. De a rendbontásokban résztvevők zömét feltehetően nem ez az eset érintette olyan mélyen, hogy ilyen választ adjon. Erősen gyanítható, hogy nem ez az igazi ok...


Cimkék: világfoci, botrány, huligántörvény
7578 szavazat alapján

Mi a véleménye a bejegyzésről?

Nagyon gyenge   Nagyon jó

Szóljon hozzá!