FN Blog / Fociblog / Az FFC közleménye, kérése
Nyomtatás Betűméret
Az FFC közleménye, kérése 2011-07-26 21:52:20
Egy szurkolói csapat egyrészt szimpatikus, mert amatőr, másrészt szegény, mert amatőr...

 

Bevallom őszintén, nem csak szeretem, de tisztelem is az úgynevezett „szurkolói csapatokat”. Ezek azok a csapatok, melyek úgymond hobbiszinten szerveződnek, barátságok, szurkolócsoportok mentén. Teljesen amatőr szinten, így az sem feltétlen fontos, hogy mennyire eredményesek. Mármint a néző számára nem annyira fontos, hiszen itt nem olyan játékosokról van szó, akik főállásban, milliós fizetésekért kergetik a bőrt, inkább olyanokról, akik futballszeretetből, polgári foglalkozás mellett, teljesen ingyen áldozzák fel a szabadidejüket. Éppen ezért, értelemszerűen önerőből csak bizonyos szintig lehet eljutni. Ahogy lépdelnek előre, ligáról-ligára, egyre nagyobb terhet vesznek magukra. Egyre több utazás, sportszerek, edzőhely, utánpótlás nevelés elindítása(!) stb., amiket egyre nehezebb saját szebből finanszírozni. Hiszen ne feledjük, nem unatkozó milliomosokról van szó, hanem hétköznapi srácokról, akik munkahely mellett „űzik az ipart”. Nehéz százezreket előteremteni kizárólag saját zsebből...

Olvassátok el a közleményt, aki tud és úgy gondolja akar áldozni egy kisebb összeget (nyilván nem százezreket várnak egy-egy magánszemélytől), az tegye meg a lent említett csatornák valamelyikén!

Esetleg ha valaki tehetősebb, netán cégtulajdonos és úgy gondolja, látna némi fantáziát a srácok szponzorálásában, az bátran keresse őket az FSZSZ honlapján vagy küldjön egy mailt a focibloginfo@gmail.com címre és továbbítom a megkeresést az illetékesek felé.


Tisztelt szurkolók, barátaink, támogatóink!
Ismét kéréssel fordulunk felétek. Mint tudjátok csapatunk sorozatban harmadik bajnoki címét is begyűjtötte, és ezzel felkerült a BLSZ I/B osztályba. Az öröm és az ünneplés után, egyesületünk megkezdte a felkészülést a magasabb osztályra. Ez az osztály már lényegesen magasabb elvárásokat támaszt velünk szemben. Nemcsak szakmailag, hanem anyagilag is. A tervezett költségvetésünk erre a bajnoki idényre hét számjegyű, aminek jelentős része még nem áll rendelkezésünkre. Csapatunk teljesen amatőr, nem áll mögöttünk multi, önkormányzat, állami mamutvállalat, csak néhány barátunk önzetlen segítségére és a tagdíjakra alapozhatunk. Egy szó, mint száz anyagi helyzetünk kritikus, ezért kérünk minden szimpatizánsunkat, hogy lehetőségeihez mérten segítsen. Támogatásotokat odaadhatjátok bármelyik FFC játékosnak, illetve az EL meccsen egy urna is ki lesz helyezve a lelátón, ahol gyűjtjük a hozzájárulásokat. Aki esetleg nem tud személyesen megkeresni minket, annak itt a számlaszámunk:
OTP Bank 11709002-20616872

A holnapi FTC-Diósgyőr meccsen, játékosunk Lengyel Zsolti a Gyáli út felöli bejáratnál gyűjti az adományokat.

Előre is köszönünk minden segítséget! Tempó FFC! Hajrá Fradi!



Cimkék: magyar foci, fcc
7265 szavazat alapján

Mi a véleménye a bejegyzésről?

Nagyon gyenge   Nagyon jó

Hozzászólások

1. Jeles Antal 2011-07-29 06:05:43
Csak igy tovább a mi csapatunk hatodik éve focizunk SAJÁT öneröböl mert nem támogat senki és mi is egyszerü melos emberek vagyunk,és nagyon nehéz a családtol elveni azt a kis pénzt,tehát mi is küzdünk évek ota

Szóljon hozzá!