FN Blog / Fociblog / Ne tessék már hülyének nézni!
Nyomtatás Betűméret
Ne tessék már hülyének nézni! 2010-11-25 19:57:05
Ettől függetlenül még természetesen mi szurkolók vagyunk a „patkányok, görények, rágcsálók és férgek”, szerencsére a honi futball többi szereplője egyfajta erkölcsi Csomolungmáról tekint le ránk...

Morales mester lemondása, illetve annak háttere, valamint a kispesti pénzhiányról és a járandóságok elmaradozásáról érkező hírek alaposan megkavarták azt a bizonyos valamit a Honvéd körül. Hemingway úr először nyilatkozatstopot rendelt, majd saját észosztó blogjában próbált magyarázkodni, mondjuk úgy, kevés sikerrel.

Miután első körben ígéretet tett arra, hogy a jövőben sem a szurkolókat, sem az újságírókat (pontosabban a szerinte ezeknek álcázott személyeket) nem nevezi majd „söpredéknek, patkánynak, görénynek, agyi selejtnek, stb.”, gyorsan tisztázza a Honvéd körüli „fizetéselmaradásokról” keringő pletykákat. Imigyen:

Tény: a Budapest Honvéd egy fillér bérrel sem tartozik játékosainak. A bérek ki vannak fizetve, sőt, már a december 10-én esedékes bérek is a bankban vannak.

Nem szándékozom megkérdőjelezni a mondatok valóságtartalmát, miért is tenném? Fogadjuk el, Kispesten mindenki fillérre pontosan megkapta a bérét. Viszont, hogy ne tűnjek már teljesen „agyi selejtnek”, halkan jelezném, hogy engem jobban megnyugtatna, ha bér helyett járandóságról beszélnénk. Az ugyanis bevett szokás a honi futballban, legalábbis a klubok elsöprő többségénél, hogy a játékosok két úton kapják az „illetményüket”. Van a fizetésük, ami egy minimális összeg, nagyjából minimálbér körüli, meg van az úgynevezett „arculattervezési díj”, ami a nagylóvé. Jó hülye neve van, nem tudom ki találta ki, de azért aki kapja az gondolom nem morcos érte...

Azért találták ezt így ki maguknak, mert adózási szempontból ez a megoldás mindkét fél számára felettébb kellemes. A járulékokat -amik összességében igen komoly százalékot tesznek ki- ugyanis csak a munkabér után kell fizetni... Nem mindegy tehát, hogy az alapjában véve havi 1.5 milliót kereső játékos, hogyan van „lepapírozva”. Ha a munkabér 150.000 Ft és az „arculattervezési díj” 1.350.000 Ft, akkor a különböző járulékokat csak a 150.000 után kell kiperkálni az Állam bácsi felé. Ez egyfajta legális járulékfizetés elkerülési módszer. Azt, hogy jogszerű, nem kétlem. Azt, hogy erkölcsös lenne, már sokkal inkább. Ettől függetlenül még természetesen mi szurkolók vagyunk a „patkányok, görények, rágcsálók és férgek”, szerencsére a honi futball többi szereplője egyfajta erkölcsi Csomolungmáról tekint le ránk...

Nos szóval azt addig értem és tiszta, hogy a munkabérét mindenki megkapta, a többit is? Vagy az már nem annyira van a bankban?

No nem mintha attól tartanék, hogy amennyiben nemleges válasz érkezne a fenti kérdésre, akkor éjjelente vizesre sírnám a párnám, „szegény” aranylábúak anyagi tragédiájának okán, csak úgy érdekel.

 


Cimkék: magyar foci, honvéd
13 szavazat alapján

Mi a véleménye a bejegyzésről?

Nagyon gyenge   Nagyon jó

Hozzászólások

6. Noti 2010-11-28 21:56:33
Feltaláló!

ez már nekem is megfordult a fejemben. nem pont a Honvéddal kapcsolatban, vagy úgy fogalmaznék, hogy nem kizárólag a Honvéddal kapcsolatban.
persze az ingatlanban is van/lehet biznisz. Hemingwaynek is. :)
5. Feltalalo 2010-11-28 16:23:11
Nem nagyon követem egy jó ideje a magyar focit max. a válogatott meccseire járok a haverokkal és voltam a Debrecen BL meccsein is, de azért lenne egy észrevételem a Honvéddal ill. a magyar focival kapcsolatban. Mikor megjött Hemingway úr rögtön szemmel látható változásokat hozott és okozott a klubnál. Az elején több, mint szimpatikus volt később talán a sikertelenség hatására inkább az egyeduralmi rendszerhez hasonlítottak a későbbi intézkedések. Egy valami azért mindig foglalkoztatott. Miért érdemes ma Magyarországon egy futballklubot működtetni? Pénzügyileg nem igazán érheti meg csak ha igazán komoly eredmények vannak. Akkor? Egy üzletember miért vásárol itthon egy klubot? Profit miatt vagy klub hűségből? Inkább az előbbire tippelnék...
Nem húzom sokáig, arra akarok kilyukadni, hogy szerintem a sportfogadás az ami müködteti a magyar bajnokságot. Furcsa, hogy a Honvéd az otthoni meccseit simán elveszíti, de ennek ellenére idegenben legyőzi a Videotont. Engem leginkább az zavar, hogy nem lehet már hinni semelyik eredményben, mert az sejthető, hogy anyagi érdekek miatt történt és történik minden... ezt sajnálom...Nektek mi erről a véleményetek?
4. Noti 2010-11-26 18:36:30
médiumok, nem médiák... :) média csak egy van, így értelmetlen a többesszám vele kapcsolatban. :)
amúgy igen, most lebuktam basszus. orbán, gondolom email-ekben irányít. mindig küldi a célpontot, természetesen fényképpel, nehogy összekeverjem.
amúgy "csakén", ha már ilyen jólinformált vagy és -gondolom- jó kapcsolatokkal rendelkezel, akkor ugyan szólj már annak az orbánnak, hogy pénzt is adjon már ezért a melóért. :D mer' az jól jönne. :)
(korrumpálható vagyok na! :D)

beszarás, mennyi futóbolond kerül elő. multkor titkosrendőr volt a blogon, most orbán van. :)
jövő héten már lehet az lesz, hogy maga orbán írja a bejegyzéseket. :D

(úgy látszik, valakinek nagyon szúrja a szemét ez a blog... :))
3. csakén 2010-11-26 18:18:24
Milyen érdekes, hogy a "Foci blognak" és írójának valahogy mindig azzal van baja és valahogy véletlenül mindig azt kezdi ki, azt kezdi ostorozni, aki orbán úrnak útban van!
Koeman, Kisteleki..., most Hemingway jön. Tessék csak visszanézni, mindig ugyanúgy kezdődik. Jönnek ezek a "verőlegények", akik kikezdik a célpontot, felvezetik a fő csapást, aztán beindulnak a megfelelő kézben lévő médiák és jön a nehézbombázás! Végül is orbán megmondta, hogy kiket nem lát szívesen a magyar fociban, márpedig mi futballnemzet leszünk, ha tetszik, ha nem! De látom, már Várszegi kóstolgatása is megkezdődött!
VAKOK VAGYTOK OLVASÓK????
2. Noti 2010-11-26 17:42:22
nem sok klub maradna állva az nb1-ben... :D
egyébként talán annyiban változni fog a dolog, hogy a jövőben átteszik eva-sá a labdarúgókat. vagy legalábbis ezt szeretnék orbánék cserébe azért, hogy adózási szempontból vonzóvá teszik a nagyvállalatok számára a futballt.
majd kiderül.
1. colomano 2010-11-26 14:53:55
Miért nincs egy teljeskörű APEH vizsgálat minden klubra, játékosra? Valószínű lenne kettős könyvelés, offshore-cégek, járulék be nemfizetés stb...

Szóljon hozzá!